Néha, egy igazán rövid kapcsolat is befolyással bír a további életünkre.

Mit gondolnak a hossza, vagy a minősége számít? És lehetünk- e túl mélyen érintettek akár egyetlen hét alatt. Kezdhetjük-e nem ismeretlenként? Kezdhetjük-e rögtön a közepén? Kerülhetünk-e már az elején olyan állapotba, amiről már rég óta nem is tudtunk és már nem is hittük, hogy létezik.
Előkerülhetnek olyan érzések a szívünk és lelkünk legmélyebb bugyraiból, melyeket szándékosan rejtettünk olyan mélyre, hogy mi magunk se találjuk meg egy jó darabig. És amikor előkerülnek nem értjük, mit okoznak. Nem értjük milyen módon tudnánk felülemelkedni és önmagunkkal is elhitetni, hogy bátortalan, de őszinte lépéseket téve közelebb kerülünk, hogy ha kinyitjuk a kaput gyorsabban és erősebben áradnak szét az érzelmek, hogy nem kell falat mászni és törni ahhoz, hogy megnyíljunk. Hogy lelkünk odabent mélyen most is ugyanolyan, most is vágyakozik, most is úgy érez, csak egy ideje nem engedtük felszínre törni. És hirtelen úgy érezzük, hogy annyira benne vagyunk... és jobb lenne lassítani, mert nem akarjuk elrontani azzal, hogy elkapkodjuk a dolgot. Úgy hisszük tudjuk, mit is akarunk. Vagy el akarjuk hinni, hogy tisztában vagyunk vele. Mert érezni, érteni akarjuk mi történik. Mert a sebek a lelkünkben lassan begyógyulnak. Ez egy új irány, egy új kapcsolat, egy új közeledés. Egy mélyebb, egy már megélt dolgok feletti közös tor, egy lakoma, ahova mindketten hivatalosak vagyunk. Hisz az életünk során mind a ketten átéltük, csak máshol és másképp, de ugyanazt a sérülést ejtve bennünk. Ettől könnyebb ez a kapcsolat, ettől mélyebb, vágyakozóbb. És ha nem vagyunk készen rá, ettől rövidebb.
Szóval mit gondolnak lehetséges újra, ugyanúgy vagy jobban és mélyebben? Vagy ez valami más?