A lélek zenéje

Évek óta futok neki ezeknek a soroknak. De valahogy minden helyzet újabb halogatást szült. Nem tudtam,nem akartam belevágni,mert akkor nincs megállás. Most mégis megteszem.
Megteszem azért, hogy továbbléphessek. Megteszem azért,hogy érezhessek,hogy elfeledjek,hogy ne gondolkodjak,hogy ne agyaljak,hogy ne várjak. Megteszem azért,hogy éljek!
Ha kimondom és leírom elmúlik, mert elengedem. Ebben hiszek!
Évek óta félelemben élek,mert irányíthatatlan körülmények befolyásolják,irányítják életem. Olyan rettegés ül a szívemen,hogy egyetlen pillanatra sem merem,tudom figyelmen kívül hagyni. Pici élete több mint 10 éve része az enyémnek és teszi boldoggá, de nehézzé a mindennapokat. Oly sokszor kértem már jelet. Egy apró, mégis egyértelmű jelzést. Mely útmutatás,mely irány,mely segítség és biztonság. Talán rég megvolt a jel,de elmentem mellette, mert az elmúlt évek során tanultam meg figyelni a körülöttem lévő nem csak materiális dolgokat. Félelemmel teli gondolataim mellett mindig ott a pozitív, áhítattal teli. A kevesebb része ugyan az elmémnek,de dolgozom rajta,hogy átvegye a hatalmat.Hogy továbblépjek, hogy önmagam legyek és ezzel együtt erősebbé tegyem az ő szívét is. Bár néha azt gondolom sokkal bátrabb, erősebb,mint jómagam.

A ki nem mondott szavak megbetegítenek - tartja a mondás. Tündérlányom nem beszél, miért is csodálkozunk a "betegségén". Mélyen belül a lélek zenéje halk hangon szól és próbál értelmet adni minden számomra meg nem értett mondatnak. Felhasználatlan,értelmet nem nyert gondolatok keringenek a mozdulatokról és reakciókról,melyet felfogni nem tudok. Csupán kitalálni próbálom a napról napra megélt jelzések mondanivalóját.