Legyőztük...

Tegnap délután óta csak fekszik és el-el alszik. A hányinger és szédülés közötti pillanatokban próbál felülni és szokásos módon kifejezni magát. Még egy kis mosolyt is elenged felém. Hogy mi lehet a baj? Fogalmam sincs. Nem tudom már kitalálni és Kislányom elmondani nem tudja. Így a szokásos rutin feladatokat végzem. Hő mérés, fej felpolcolás, hányás esetére edény bekészítés stb. Szemét alig tudja nyitva tartani és én minden pillanatban lesem.
Hirtelen a semmiből ismét előbukkan a már régóta nem látott roham. Még húzom az időt, próbálom visszahozni, hogy ne kelljen a Diazepám kúphoz nyúlni, de 10 perc után feladom... nincs rángás, nincs eszmélet vesztés csak jobbra fixált fej és folyamatos szem mozgás.
És akkor jár az agyam - mitévő legyek? Várjak, ne várjak? Mivel teszek jobbat? Ha hagyom ebben az állapotban hogy majd magától kijön belőle... és ha nem múlik el? Ha még intenzívebb lesz? Vagy inkább gyors nyugtató kúp, ami jó esetben pár perc alatt visszatéríti? Az utóbbi mellett döntök. Nincs kivel megbeszélnem, lépnem kell...
Beadom a kúpot és nézem az órát. Felváltva lesem a mutató apró mozdulatait és Kislányom arcát, minden rezdülését. Folyamatosan beszélek, talán csak saját magam megnyugtatására, ami természetesen semmit nem ér...
Nem tudom hány perc telik el, de már túl soknak érzem ahhoz, hogy még mindig nem csillapodik a roham... nyúlok a következő kúpért, de ebben a pillanatban Kislányom rám néz és megfogja a kezem... visszatért... Ügyesek vagyunk, ügyes vagy Kicsim remekül csináltad. Boldogan ölelem magamhoz és puszilgatom a kis arcát...
A következő negyed óra már csak a szokásos rutin a kúptól jelentkező hányinger, öklendezés legyőzése... nos ezek után mi az nekünk:-) Simán megugorjuk.
Az éjszaka lámpa fényben és félig ébren telik...