pontpontpont

Sérült gyermeket nevelő szülőként sok minden átértékelődött az életemben. A saját élethelyzetem megváltozása hozott magával ösztönösen változásokat, de szerepet kaptak benne az érzéseim által vezérelt komplett túlélésre játszó erők is. Mert ez a helyzet nem egy elmúló nehézséget okozó szituáció, ez egy maradandó "veszteség". Gyermekem születésétől folyamatos a változás, mely egyéni élethelyzetemben is folyamatos változást hoz. Hat a családi és magánéletemre, a párkapcsolataimra, a baráti kapcsolataimra, anyagi és munkaerő- piaci helyzetemre. És be kell vallanom nem pozitívan, így minden pillanat újabb és újabb megoldandó feladatot hoz. Szeretem a kihívásokat, sosem voltam egy tétlenkedő, motiválatlan ember, de... vannak napok, hogy újra kell bootolnom.

Elfogadni azt, hogy ez egy folyamatosan fennálló élethelyzet, melyet nem lehet "meggyászolni", iszonyú nehéz. Évekbe telt azt is elfogadnom, hogy a kislányom más, mint a többi vele korú kisgyermek. Ragaszkodtam hozzá, hogy teljesen egészséges csodálatos, kicsi csöppség, aki teljessé és boldoggá teszi életemet. Nem akartam észrevenni, hogy lassabban fejlődik és vannak jelek, amik arra utalnak eltér az "átlagtól". Aztán az első epilepsziás roham és az azt követőek mindent megváltoztattak. 

Az addig elért fejlődés először csak stagnált, majd teljesen visszafejlődött. A leglátványosabb a beszéd leállása volt. Sokszor álmodom, hogy beszél hozzám az én Tündérlányom, de aztán felébredek...
Lassan betölti a 11. évét. Csodás, boldog életünk van, mert mindent a magunk gondolataira, érzéseinkre fordítunk. Mert minden napban csak az újabb lehetőséget látjuk. Az újabb lehetőséget egy újabb kimondhatatlan gondolatra, mely megvalósul. Egy újabb lehetőséget, mely az önállóságát egyre magasabb fokra fejleszti, hogy szükségtelen legyek egy idő után. Így élünk. Így gyógyítjuk egymást.
Nincs más opció. Az ellátó intézmények valamiféle felfoghatatlan oknál fogva alkalmatlanok még az ilyen enyhe sérült gyermek ellátására is. Ja és hát az epilepszia miatt iszonyúan félnek... nem vállalnak semmit. Mindenben én döntök és mindent én felügyelek.
Ez az élethelyzet fennáll, amíg élek.