Feltörhetetlen

Igazgyöngybe mart jelek, eltemetve mélyen a kemény kagylóhéj belsejében. Karjaim felemelve tiltakoztam, mert a terület, amelyre behatoltált már régen nem ismert senki előtt. Már magam sem hittem, hogy létezik, hogy fehér foltja felderíthető, kiszínezhető. Félve engedtelek be, de Te nem hagytad magad kizárni... Győztél! Olyan érzéseket generáltál újra bennem, melyeket már régen nem ismerek. Viharos, őszinte beszélgetések egyre közelebb sodortak minket egymáshoz. Mindig megfeleltem neked, nem kellett az álarc, olyannak fogadtál el amilyen tisztán, őszintén vagyok. És bókjaiddal, kedvességeddel, pozitívizmusoddal olyan messzire sodortál a jelenlegi életemtől, hogy már elhiszem... igaz. Testünk emlékszik minden pillanatra, kezünk érintése lelkünknek is kielégülést ad és óvatosan, nem figyelve másra kéri a folytatást.

Most csend van... a körülmények áldozatai vagyunk, melyet nem tudunk irányítani, befolyásolni.  Várunk! Szívünket még kitárva egy ideig őszintén hisszük rendbe jönnek a dolgok körülöttünk. És akkor egy óvatlan pillanatban... minden a helyére kerül....