Önök szerint egy kapcsolatban van-e joga hallgatni valakinek?

Hogyan tudhatjuk meg, hogy valójában mi lakik valakiben? Azt mondják fontos a meghallgatás, de hogy hallgassunk meg valakit, ha nem szól semmit.

Önök szerint egy kapcsolatban van-e joga valakinek hallgatni? Gyerekkorunkban azt tanultuk beszéddel próbáljuk meg kifejezni magunkat. Adjunk hangot akaratunknak, vágyainknak. Felnőttként csupán a hallgatás maradt és nincs hangos szó, mert félünk az őszinteségtől.

Kicsi gyermekként beszélni tanulunk, kifejezni érzéseinket, ha kell sírással, kiabálással, jelzésekkel, gesztusokkal. Megtanulunk kommunikálni, hogy mások is értsék vagy érteni véljék gondolatainkat, akaratunkat. Felnőttként hallgatunk, és ebből születnek a félreértések. Mert a hallgatás nem mindig célravezető. Mert a hallgatással elfojtott érzelmeket generálunk, melyek később megölik a kapcsolatokat. De néha a hallgatás a jó irány, a szeretet megment minket. Csendben, szavak nélkül háborgó lelkünk lassan lecsillapodik, a szeretet érzése átveszi a helyet a forrongás felett. Egy ölelés, egy csók helyrehozza a hibákat és van, hogy elég a szavak helyett.

De amikor nem elég meg kell oldanunk a kommunikációt, rá kell éreznünk, hogyan csináljuk. Meg kell tanulnunk kivel, miként. Meg kell tanítanunk velünk, hogyan. Mert a kapcsolatok alapja felnőttként a kommunikáció. Már nem elég csak kacsintani vagy tapsolni, mert a gesztusok csupán kísérő eszközei a beszédnek. Mondanunk kell. Halkan vagy hangosan, súgva vagy kiabálva, de el kell mondanunk az érzéseket, melyek a lelkünkben laknak, melyek abban a pillanatban születnek, melyek kifejezik, hogy mi kik is vagyunk valójában. Hogy mi mi vagyunk.

És ha annak, akivel kommunikálnunk kell nincs mondani valója mit tegyünk? Ha Ő nem a szavak embere, ha Ő inkább fogja a sátorfáját és tovább áll. Ha szavak helyett csupán a csend és üresség marad. Ha ettől dühösek leszünk, és ki kell adnunk magunkból, tegyünk valamit, ami nem mindennapi, ami elfeledteti és feloldja a vágyat arra, hogy dühből kommunikáljunk. Üljünk biciklire egy körre, vagy fussunk a szigeten vagy csak menjünk a szabadba és kiabáljunk vagy… És ha lecsillapodtunk kezdjük újra megértetni magunkat. Mert nincs jogunk hallgatni, beszélnünk kell. El kell mondanunk mindent…vagy inkább csendben maradjunk?