A felhők fölött mindig kék az ég

Tudták, hogy a felhők fölött mindig kék az ég? És azt, hogy süt nap? És ha erre gondolunk, akkor reményt nyerünk. Tudták, hogy a barátok, az igazi barátok mindig akkor bukkannak elő amikor nem is számítunk rá? Hogy hihetetlen mód tudják, érzik mikor van a legnagyobb szükségünk rájuk?

A gyerek-, ifjúkori barátságok a legmélyebbek. Bárhová visz minket az élet, ezek azok a kapcsolatok, melyek akkor és ott folytatódnak, ahol abba maradtak. Mert sosem maradtak abba igazán. Sosem értek véget. Csak az idő és a tér választott el bennünket egymástól, de meg nem szakadtak. Valami más lett, megváltozott, de nem ért véget. Az idő, ami közbe szól és a távolság, de a gondolataink, az egymásról tudni akarásunk ugyanolyan. Ez a Barátság. Amikor bele szólnak a telefonba, már a hangjuktól megfiatalodunk, és másképp kezdünk el gondolkodni. Úgy, mint akkor, amikor a mindennapjaink részei voltak, amikor nem telt el úgy egy óra sem, hogy ne tudtuk volna a másikról, merre jár, mi történik vele.

Megkérdezik, mi van velünk, hogyan élünk és panaszkodás helyett csupán a száraz tényeket közöljük.

Mert Ők tudják milyenek voltunk, Ők tudják mennyit értünk, és mennyit érünk.

Mert nekik nincs szívünk elmesélni a hétköznapok nyomorát, a kínt, miket átélünk.

Mert Ők egyetlen mondatból megértik, mi történik. Egyetlen sóhajból érzik a fájdalmat, és ha tehetnék haza repülnének, hogy velünk legyenek. Ők a Barátok.

Mert nekik mindig őszintén elmondhatjuk, mit érzünk, nekik színezhetjük a szivárványt, de mögé látnak és a hangsúlyunkban érzik az ellent mondást. Nekik hiába magyarázkodunk és próbáljuk finomítani a szívünkből feltörő fájdalmat, nem tudjuk félre magyarázni és elrejteni a kigondolt szavak értelmét.

Mert Ők onnan messziről is biztatnak, és segíteni próbálnak. A maguk módján. De ez nekünk elég.
Mert tudjuk ez minden, amit jelen pillanatban adhatnak. És ez jelen pillanatban elég. Elég hogy épp, akkor és épp most ránk gondoltak. Elég, hogy tudják, örülünk, hogy hallottuk a hangjukat, hogy kimondták a biztató szavakat. Hogy biztosítottak arról, bár több ezer kilométerre vannak, de vannak nekünk. Most és mindig. Ők a Barátok.

És ha Juhász Gyula szavait idézhetem, és átfordíthatom egy másik dimenziós értelmezésbe:

„Az évek jöttek mentek, elmaradtál emlékeimből lassan.

Elfakult arcképed szívemben…Elsuhant a hangod…És én nem mentem utána

Az élet egyre mélyebb erdejébe…… mert benne élsz Te minden félrecsúszott nyakkendőben

és elvétett szavamban és minden elfelejtett köszönésben... Élsz…”

Csak kiragadott részek ugyan, de igazak egy régi, meghitt és őszinte Barátságra.

Önök szerint létezik ilyen kapcsolat? Férfi és Nő között létezik barátság? Mit gondolnak?