Életünk nem csupán a miénk
Újra meg újra keresztezzük régi nyomvonalainkat, épp úgy,
mint a korcsolyázók, csak épp nem is sejtjük előzőleg kinek az élete volt.
Az életünk nem csupán a miénk. Az anyaméhtől a sírig
kötődünk másokhoz a múltban és a jelenben.
És minden egyes gesztussal jövőnk keletkezéséhez járulunk hozzá. Olyan
nincs, hogy nem teszünk semmi, hisz már a levegővétel melyet a következő
pillanatban teszünk újabb esély az új élethez.
Az ablaknál ülök. Kint esik a hó. Félek, ha megmozdulok,
elillan e boldog pillanat. A szél oly lassan, de oly erővel fúj, hogy a fenyő
szinte minden ága megremeg. Ma már eltakarja a szomszéd erkélyt, melyen idős
asszonyok pletykálkodásait hallani olykor, bár a költözéskor nem gondoltuk,
hogy íly nagyra nő egyszer.
Hagyni, hogy megtörténjen és nem gondolkodni, nem okosan
dönteni csak megtenni, amit nem bírunk ki, hogy ne tegyük meg. Elengedni
egy-egy szálat az életben, majd újra felvenni azt. Ugyanaz, de mégis másik
szál, mert az idő könnyezve rányomta bélyegét. Úgy érezzük, hogy nem változott,
de mégis más. Befolyásoltuk akkor és ott, amikor elengedtük, amikor csak
hagytuk, hogy a dolgok megtörténjenek, amikor engedtük, hogy a lendület vigyen,
amikor akartuk a változást. Befolyásolva ezzel a magunk és mások életét. Hogy
jót tettünk-e vagy rosszat? Sosem tudjuk meg, mert ezek szubjektív általunk
befolyásolt érzések. Hogy akartuk-e vagy kényszer hatása alatt kellett
megtennünk nem fontos, de megváltoztatták az életünk. És ezáltal másokét. A
kapcsolatainkban résztvevők mind más élethez jutottak egy döntés vagy nem
döntés során.
A kötődés erősebb vagy gyengébb lett. A dimenziók béli
különbség a döntő. Egyszerre élünk több életet? És a párhuzamos világokban
másképp történnek és más a vége? Vagy megtörtént már ugyanez valakivel,
valamikor, valahol? Vagy épp velünk az előző életünkben? Tudnunk kellene?
A jövőnket a jelenben irányítjuk, ha mindenben tudatosak
lennénk előre tudnánk hogyan élünk majd évek múlva. Ezért jó a tudatalatti, mert
így csak keresztezzük régi nyomvonalainkat, előbb már megélt életünket. Hogy
jobban-e vagy rosszabbul érezzük magunkat? Elkövetjük-e ugyanazokat a hibákat?
Ha igen, nos akkor az élet addig ismétli önmagát, amíg rá nem lelünk egy másik
útra. Egy másikra, mely ismeretlen a számunkra és melyet itt az idő felfedezni.
Melyet ifjú gyermekként élünk meg és bátortalanul haladunk rajta. Mely tele van
akadályokkal, miket merészen felvállalunk nem törődve a következményekkel,
melyek jövőnk felé löknek. Újra és újra. És örökké kötődünk másokhoz, ezzel
befolyásolva az Ő életüket is.
