Látásmód

Minél többet vélünk látni, annál könnyebb magunkat becsapni.
Mert mit is jelent látni? 

Valójában szűrjük és értelmezzük a látványt. Szűrjük, hogy a megtapasztalt eddigi életünk szabályai szerint rangsorolni tudjunk. Hogy a bevésődött, örökölt, magunkkal hozott minták valamelyike ráilleszthető legyen és így elfogadtassa velünk a szabványt, a megszokott, kizökkenthetetlen dolgokat.
Jelentésekre vadászunk. 

De aki túl közelről néz, nem lát semmit. Közellátók vagyunk. Ha kicsit eltávolodunk és nem megéljük, hanem csak nézzük a velünk történő dolgokat, akkor meglátjuk, amit megérintve, átérezve nem tudunk.

Nézzük csak a tükröt. Nem az vagyok én akit a tükörben látok, hanem az vagyok, aki a tükörbe néz. Tehát ki is vagyok én? Mit is tudok? Ha eltávolodom a tükörtől, már nem látom a részleteket, nem látom a heget a kezemen, a tetkót a lábamon, a ráncot a nyakamon és a szemem körül. Már csak nagy vonalakban látok. A lényeget. 

A lényeget? Mert mi a lényeg? A ráncok mélysége és sűrűsége az eltelt évek megtörtségének nyoma, vagy csupán az egyszerűen ezzel járó megfáradt megrökönyödés.